Hirdetés

Azok a dicsőséges napok...

Történetünk egyik főszereplője a földrajzi pozíciójáról elnevezett Santa Clara Valleyben (Szent Klára völgy) nőtt fel, és a környékbeli fiókhoz hasonlóan lelkesedett az elektronikus ketyerékért. Ennek oka persze nem feltétlenül a nevét szintén földrajzi pozíciójáról nevet nyert Szilíciumvölgy közelsége okozta, inkább a kor divatja, amely az 1950. augusztus 11- én született Stephen Gery Wozniakot is magával ragadta. Wozniak korai, legfőképp forrasztásban kicsúcsosodó szenvedélyének tápot adhatott apja, aki a Lockheed mérnökeként dolgozva tartotta el családját és az akkor népszerű Tom Swift könyvek, amely hasonló szenvedélyű fiatalokról szólt. Az elektronika iránt érzett vonzalom tartós maradt, mert középiskolájában, a cupertinoi Homestead gimnáziumban gyakran tartott kiselőadásokat bemutatva ügyességét különféle kis gépezetek megalkotásában.

Mint minden rendes ifjonc, Wozniak is 18 éves korában kezdte meg egyetemi tanulmányait. Villamosmérnöki tanulmányokat folytatott 1968-tól a boulderi Colorado Egyetemen, majd a következő évben visszatért ifjú korának színhelyére, és a cupertinoi De Anza Iskola tanulója lett.

Wozniak itt barátkozott össze Bill Fernandezzel, akivel együtt építette meg élete első számítógépét - itt ne a ma kapható billentyűzet, egér, doboz, monitor látványra gondolj, hanem inkább egy zsebkalkulátor képességű, 160 literes hűtőszekrény méretű valamire. Ekkor már 1971 júniusában járunk, Wozniak és társa roppant rendszertelen látogatói a fent nevezett oktatási intézménynek másodéves hallgató létükre. A gépet egyébként olyan alkatrészekből építik, amelyeket a megrendelő sérülés miatt nem vett át, így fillérekért - oks, centekért - kapták meg. A gépezetet a Fernandez család garázsában építik - figyelem, garázs motívum. A nyári forróságban enyhet adó üdítő lesz az első gép keresztapja is, ezért Wozniak visszaemlékezéseiben "Cream Soda Computer"-ként emlegeti. A kész művet megtekinti a helyi sajtó munkatársa is, akinek maradandó élményt okoz, amikor a gép villódzó lámpáinak - nem ledjeinek, lámpáinak - fényében a gép tápja lángra kap és elég. Az eset azonban Wozniakot nem töri le. Még számtalan kudarc fogja érni, de egyik sem tántorítja el az ekkortájt megfogalmazott álmától: megépíteni élete számítógépét. Mivel az elektronikai alkatrészek rendkívül drágák, így Wozniak papíron "épít", a sokszor áttervezett vázlatok célja az alkatrész árak minimalizálása, ennek egyik módja pedig az alkatrész szám csökkentése.

Ezen a nyáron mutatja be Wozniaknak Fernandez legjobb barátját, osztálytársát, az 1955. február 24-én született Steven Paul Jobst. Bill úgy vélte, helyesen, hogy a "két Steve" kölcsönös érdeklődése az elektronika, a számítógépek iránt áthidalja az ötévnyi életkori különbséget köztük. A már említett Homestead suli tanára, John McCollum, aki Wozniakot is tanította, Jobsra olyan fiúként emlékezett vissza, mint aki mindenhez értett, de kicsit magányos volt, és mindenről másoktól eltérő véleményt alkotott.

"Egyszer Jobsnak egy speciális alkatrészre volt szüksége, amit sehol nem lehetett megvásárolni. A telefonkönyvből - wow! - kinézte Bill Hewlett számát és felhívta a már akkor ismert nevű szakembert, a Hewlett-Packard cég egyik alapítóját. A telefonbeszélgetés során nem csak az alkatrészt kapta meg, de nyári munkát is szerzett magának a HP összeszerelősorán. Egyetlen telefonbeszélgetéssel, teljesen ismeretlenül." - mesélte a tanár Jobs jellemzésére.

Kék doboz

1971 őszén a Berkeleyn tanul tovább Wozniak. A nyáron összeismerkedett két Steve-nek az Esquire magazin októberi számában olvasott cikk meglódítja fantáziáját. Az írás olyan csalássorozatról szól, amelyet a telefontársaságok rovására követnek el. A hívás-tarifikáláshoz ugyanis apró jeleket vittek át a társaságok a beszélgetések alatt a kapcsolt vonalakon, a csalók ilyen jelek adására képes készüléket fabrikáltak és így ingyen vagy jóval olcsóbban tudtak telefonálni.

Wozniak számára kihívás volt hasonló eszköz megalkotása. Jobs 40 dollárért vásárolt alkatrészt, amelyből Wozniak elkészítette az általuk későbbi interjúkban "kék doboznak" nevezett eszközt. Ezt Jobs házalással eladta 150 dollárért, a hasznot megfelezték. Persze egyetemistákként nem riadtak vissza egy kis telefonbetyárkodástól sem.

Wozniak álneve Berkeley Blue, Jobsé Oaf Tobark volt. A legenda szerint egyszer Wozniak magát Henry Kissingernek kiadva - egy ideig az USA nemzetbiztonsági tanácsadója, később külügyminiszter, béke Nobel-díjas - felhívta Vatikánt és VI. Pál pápát kérte a telefonhoz. Amikor tájékoztatták, hogy a pápa épp alszik, de ha szükséges, felébresztik, Wozniak nem bírta a feszültséget és letette a készüléket.

Körülbelül kétszáz "kék dobozt" értékesítettek, és csak azért hagytak fel ezzel a pénzcsinálással, mert páran a rendőrséggel fenyegették meg őket, illetve akadt egy problémás fegyverkereskedős ügyfelük is.

A következő években is szoros kapcsolatban maradtak, Wozniak, Fernandez és Jobs útjai gyakran keresztezik egymást.

Az Oregon állambeli Portland Reed Főiskoláján hallgatott Jobs egy szemesztert 1972 októberéig, de továbbra is a Főiskola kollégiumában dekkolt, kihasználva az üres ágyhelyeket, előadásokat hallgatott, de vizsgatárgyként nem vette fel őket, barátaival élte a boldog főiskolás életet. Amikor hazatért, belépett az Atarihoz, a Nolan Kay Bushnell által 1972-ben alapított legendás játékfejlesztő cég negyvenedik alkalmazottja lett Jobs. Az öt dolláros órabérért dolgozó Jobs annyira arrogáns volt és munkatársaival összeférhetetlen, hogy közvetlen főnöke rendszeres éjszakai munkára osztotta be. Így Jobsnak nem okozott nehézséget, hogy rendszeresen beszöktesse Wozniakot a céghez, és egész éjszaka játsszák kedvenc játékukat, a Gran Trakot. Cserébe a korlátlan és ingyenes játéklehetőségért Wozniak segített Jobsnak technikai problémák megoldásában.

Az Atari sikere akkor a Pong játék volt - a képernyő alján vízszintesen mozgó "ütővel" kellett egy "labdát" visszaütni, amely visszapattant a képernyő széleiről és tetejéről. Később elkészült a két játékos változata is a Pongnak. Akkoriban ez a játék tarolt, Bushnell pedig igen aggódott, milyen új játékkal tudná ezt a sikert is felülmúlni. Legjobbnak az az ötlet tűnt, amikor a Ponghoz hasonlóan kell visszapattintani a "labdát", ám a feladat nem csak a sikeres visszapattintás, hanem a képernyő tetején lévő három sornyi "téglafal" lebontása. Jobsé lett a feladat, készítse el a szükséges áramköröket.

(Ez a hőskor, nem programozni kellett, hanem megépíteni.) Jobs nagy lendülettel látott neki a feladat megoldásának, de hamarosan szembesülnie kellett azzal, hogy tudását meghaladja a feladat. Ezért éjszakai játszótársától kért segítséget.

Atari Breakout

"Steve sohasem volt képes összetett dolgokat megtervezni - emlékszik vissza Wozniak - Az Atarinál dolgozott, amikor elmondta, hogy milyen játék megtervezésével bízták meg és ő tovább paszszolta nekem a feladatot. Ráadásul négy napom volt csak rá. Úgy gondoltam, hogy Steve azért vállalta el ezt a feladatot, mert a pénzből meg akart venni egy farmot északon." Nehéz feladat és szűk határidő - Wozniak az ilyen kihívásokért élthalt.

Amellett, hogy nappal a Hewlett- Packardnál dolgozott, négy teljes éjszakát átdolgozva Jobsszal elkészítették a mintapéldányt. Bushnell igen elégedett volt, de szerette volna a legkevesebb alkatrészből megépíteni a játékot, amely akkor már a Breakout - Kitörés - nevet kapta. Jelentős pénzdíjat is kitűzött, ha 50 chipnél kevesebb kell csak, akkor 700, ha 40-nél, akkor 1000 dollárt ígért. Újabb négy nap elteltével már 42 chipnél tartottak, de Wozniak kifáradt, azt tanácsolta, elégedjenek meg a 700 dollárral. Így is lett, ám a pénz csak némi késéssel érkezett meg, legalábbis Jobs előbb elrohant és 350 dollárért megvett egy 89 hektáros farmot 50 kilométerre, délnyugatra Portlandtől.

Jobs boldog volt, mert a Wozniak segítségével elvégzett sikeres munka jó viszonyba hozta a főnökével. Bushnell is boldog volt, mert a Breakout rekord idő alatt készült el és csak 42 chipet igényelt. És végül Wozniak is boldog volt, mert egyfelől azt csinálhatta, amit szeret, másfelől keresett némi zsebpénzt. Az általános boldogság érzet 1984-ig tartott.

"Andy Hertzfelddel utaztam egy repülőgépen egy floridai Apple-klubhoz, hogy bemutassuk az új Macet. Andy az Atari történetéről szóló "Zap!" könyvet olvasta. E szerint a Breakoutot Steve Jobs tervezte egyedül. Mikor mondtam, hogy ketten együtt csináltuk 700 dollárért, Andy felolvasta, hogy Jobs a könyv szerint 5000 dollárt kapott. Elkértem a könyvet, mert a saját szememmel akartam látni és el is sírtam magam" - mesélte később egy nagy interjúban Wozniak. Nem a pénz összege bántotta Wozniakot, akár ingyen is megcsinálta volna a munkát, mert őt akkor a technikai kihívás sokkal jobban foglalkoztatta a pénznél.

Egy baráttól nem várt ilyet. Visszatekintve a történtekre, Wozniak úgy fogalmazott, hogy ez a hozzáállás Jobsra jellemző személyiségjegy. "Steve mindig is azt mondta, ha egy alkatrészt megkapsz 30 centért, és el tudod adni 6 dolcsiért, akkor a vevőnek nem kell tudni, hogy te mennyiért vetted. Az a fickónak 6 dollárt ért. És ez a sikeres üzleti filozófia." Számunkra szerencse, hogy ez csak utólag derült ki, mert ellenkező esetben talán soha nem dolgoztak volna többet együtt, és soha nem alapítják meg az általunk kedvelt céget.

Jobs 1973. február 20-án munkába áll a Hewlett-Packard Advanced Product Divisionjében, itt kézi számítógépeket terveznek. (Számológép a klaszszikus összeadásra-kivonásra- osztásra-szorozásra alkalmas gép, a számítógép viszont egy-két lépésben programozható is. Kicsit később jelenik meg az Intel TI-59a, amely mágneskártya olvasós változata még az űrutazások előkészítésében is fontos szerepet játszott.) Nem sokára Fernandez is e részleg dolgozója lesz.

Wozniak és Jobs - akármerre is tanultak vagy dolgoztak éppen - tagja maradt a Homebrew Computer Clubnak, amely összegyűjtötte a számítógép építést tervezőket és végzőket, a Palo Alto-i (San Franciso környéki város) klub rövid idő alatt több száz fős tagságra tett szert. A klubtagok többsége a 179 dolláros Intel 8080-as chip köré tervezte gépét. Ezt a processzort használta a MITS az Altair 8800 otthoni, összeszerelhető számítógépéhez is - otthon, mint egy repülőgép modellt, úgy kellett a számítógépet is összeilleszteni. Az Intel processzor jó volt, viszont Wozniak túl drágának találta - legalábbis akkori anyagi helyzetéhez mérten. Egy elektronikai kiállításon beleszeretet a MOS Technology 6502 programozható mikroprocesszorba, amely csak 20 dollárba került. Megvéve az első darabot, írt egy BASIC fordítót, hogy HP gépén letesztelhesse a 6502-t. A teszt megnyugtatta és nekiállt megépíteni első komoly számítógépét. Eldöntötte, hogy nem az Altair nyolc kapcsolós adatbeviteli módját követi, hanem szabványos qwerty-billentyűzetet fog majd használni. Kimenetként sem kívánt drága monitort vagy nyomtató alkalmazni, hanem a tévé képernyőjét célozta meg. A munkát csak némileg lassította, hogy a hetvenhatos év elején megnősült.

Wozniak megépíti élete első számítógépét

Március elsején a Homebrow rendszeres találkozóján bemutatta a gépét. Jobs egy pillanat alatt felismerte Wozniak munkájának értékét, fontosságát, épp úgy, mint a "kék doboz" esetében. Jobs hosszan győzködte Wozniakot, hogy ahelyett, hogy a kapcsolási rajzot ingyen közreadná, árulják a kész gépet termékként, sok pénzért. "Steve egy árva forrasztást nem végzett, egy vonalat nem húzott a kapcsolási rajzon, nem írt egyetlen sor kódot sem - olvasod most Wozniak későbbi gondolatát erről a pillanatról - De én soha nem gondoltam arra, hogy számítógépet adjak el. Steve volt az, aki azt mondta: «Dobjunk fel párat a levegőbe, és lássuk, viszik-e.»" "Soha, még megközelítőleg sem voltam olyan jó mérnök, mint Woz. Mindig is ő volt a jobb fejlesztő" - ez már Jobs vallomása.

Friss házasként, 24000 dolláros éves fizetéssel - HP kalkulátor divízió - Wozniak nem érezte a késztetést, hogy csupasz nyákokkal (nyák: nyomtatott áramkör, rendszerint zöld színű, amire az alkatrészeket forrasztják, "ültetik") házaljon. Nem osztotta Jobs látomását a hatalmas számítógépes piacról, nem gondolkodott saját cég létrehozásában, menedzselésében. Jól lakott napközisként, megelégedett munkavállalóként Wozniak arra készült, hogy cégét, a HP-t minél jobb kalkulátorok tervezésével örvendeztesse meg. Azért az összerakott gépet megmutatta főnökének is.

"Bemutattam a főnökeimnek, a kalkulátor laboratórium vezetőinek, akik lelkesedtek is, de a HP-nál nem volt helye a gépemnek." A becsületes, kispolgári Wozniak ekkor elment a HP jogászához, aki megkérdezte a többi divízió vezetőjét, "Érdekli egy 800 dolláros gép, amelyen BASIC fut és a tévéhez kapcsolható?". A válasz egybehangzó volt, "a HP nem kíván ezen a piacon jelen lenni." A letört Wozniak ekkor Jobsszal ez utóbbi főnökeinek mutatta be a később Apple-I néven emlegetett számítógépet.

Az Atari ebben az időben mutatta be első Home Pong játékát, így gyártósorai mind teljes kapacitással működtek. Az Apple-I gépet ragyogó megoldásnak tartották, de nem kívántak semmi féle képpen sem részt venni a gyártásban, terjesztésében. Sem a HP, sem az Atari - maradt Jobs.

A két Steve leült, osztott szorzott. Majd Jobs eladta 1500 dollárért vörös- fehér Volkswagen kisbuszát, Wozniak megvált szeretett programozható HP-65 kalkulátorától, amiért 250 dollárt kapott.

Mivel üzletkötésre készültek, kellett a vállalkozásnak egy név. Wozniak emlékezete szerint egy délután, amikor Los Altos és Palo Alto között a 85-ös sztrádán autóztak, született meg a vállalat neve. "Steve akkoriban igen belebonyolódott az Oregonbeli farmon élő kommunába (ne feledjük, ez a hippi korszak, Kalifornia és a felette lévő Oregon állam pedig az egyik törzsterület). Gyakran felment, dolgozott egykét- három hónapot, aztán visszajött ide, az Öbölbe. Épp egy ilyen visszatérés után voltunk, váratlanul így szólt az autóban: «Kitaláltam egy nagyszerű neve: Apple Computer!» Lehet, hogy előtte almafákat nyesett. Soha nem kérdeztem. Lehet, hogy számára volt valami többletjelentése is. Lehet, hogy az Apple Records adta az ötletet. Szerette a zenét, ahogy sok informatikus szereti.

Egyből arra gondoltam, mennyi jogvédős gondunk lesz. De nem lett. Addig mindketten olyan technikai-hangzású neveken gondolkodtunk, mint Executek vagy Matrix Electronics. De tíz percig ízlelgetve a nevet mindketten tudtuk, mi leszünk az Apple Computer.
" Az Apple névvel Wozniaknak igaza volt, a Beatles kiadója nem nyugodott bele a név-használatba. 1981-ben az Apple és az Apple megállapodást kötött, amelynek részletei nem ismertek. Főbb vonalai arról szólnak, hogy az Apple Records engedi, hogy az Apple Computer az Apple nevet használja az informatikai területen, ezért kasszírozott egyszeri 80 ezer dollárt. A megállapodás eltiltotta a Computert a zenei területtől, így nem volt meglepő, hogy az iTunes kapcsán a Record jogászai ismét perbe hívták a Computert.

Apple Computer Company

Arra gondolván, hogy a cég működésképtelenné válik, ha ők ketten valamilyen sarkalatos kérdésben nem értenének egyet, egy döntőbíró után néztek, akinek egyébként feladata lenne a cég megindítása is. Saját munkahelyükön néztek körbe, így találtak rá az Atarinál a videó játék készítők egyik vezetőjére, az akkor 41 éves Ronald Gerald Wayne-re. A köztük lévő húsz év ellenére Jobs és Wayne gyakran folytatott filozófiai vitát a pénzgyártás etikusságáról. Végül Jobs meggyőzte Wayne-t, hogy vásároljon tíz százaléknyi üzletrészt az új cégben, a maradékon Wozniakkal egyenlő arányban osztoztak. Kitöltve a megfelelő papírokat, 1976. április elsején - a bolondok napján - megalapították az Apple Computer Companyt.


A lap tetejére


Célzatlan írások, 2006