E-mail











Címlap

Vissza


PowerBook G4 napló

Toast 5.0 / HDT 4.5

Kis közgazdaságtan 1.

Orákulum az almáról

A Photoshop története

Kis közgazdaságtan 2.

KPT 6

Logitech

MacOS X - Első ...

Matrox RTMac

OKIrat

Villámgyors renderelés

Nuendo

AppleNews


Előfizetés

Hirdetés

Impresszum

Kótya-Vetye feladás

 


Kis közgazdaságtan 2.


Nincs is annál szebb, amikor valaki hét egymást követô héten át képes 500 millió dollárt veszíteni és még mindig nincs csôdben – csupán a nyolcadik héten, de akkor már az amerikai központi bank lép sorompóba, hogy elkerülje a gazdaság teljes csôdjét. A Long-Term Capital Management (LTCM) történetét a Park Kiadó „A talált pénz” borsos árú kötetében adta közre, amelyet a pénzügyek kedvelôinek feltétlen ajánlok. Mielôtt kiderülne, mi köze ennek a számítástechnikához vagy az Apple-hez, röviden muszáj belefutni a könyv rövid ismertetésébe.

A korlátlan lehetôségek hazájában felfedezték a tôzsdét, a részvénykereskedést és az opciós üzletet. Az opciós üzlet – gondosan kerülve a definiálást – olyan üzlet, amikor valaki egy jövôbeli adás- vagy vételi lehetôségért fizet. Ha például egy G4-es most 500e Ft-ba kerül, akkor kötök egy viszonteladóval egy üzletet, hogy én decemberig vennék tôle, ha akarok egy G4-est, amit a megállapodás szerint ô köteles eladni, ha akarom, 550e Ft-ért. Ezért a lehetôségért fizetek neki 25e Ft-t. Ha év végéig a G4-es ára felmegy 650e Ft-ra, akkor gyorsan élek az opciós lehetôségemmel, megveszem a gépet 550e Ft-ért (25e Ft-ot már kifizettem, és eladom 650e Ft-ért, jól kerestem), ha pechem van, akkor olcsóbb lesz a gép, mint 550e Ft, és akkor buktam 25e Ft-ot. Wow! Jó nevű egyetemi tanárokat foglalkoztatott a kérdés, hogyan lehetne az opciókat beárazni, azaz a példában szereplô 25e Ft sok vagy kevés ezért a lehetôségért. Ez az egyszerű kérdés megválaszolása Nobel-díjakat eredményezett a tudományos szféra kutatóinak, és az általuk alkotott árazási eljárások beszivárogtak a gyakorlatba. A jól menô bróker cégek elszipkázták a harvardi és MIT-es (MIT – Massachusetts Institute of Technology, az egyik legjobb nevű amerikai egyetem) profokat, akik a kereskedôk melletti szobában árazták az opciókat teljes gôzzel. És persze annyit kerestek, mint soha addig. Ráadásul további felfedezéseket tettek, miként lehet a különbözô opciók közti árréseket egyre biztosabban kihasználni, afféle „pénztermelôgépeket” alkottak.

Az egész gazdasági-pénzügyi gondolkodás alapját a Black-Sholes képlet adta, amely három apró betűs kikötést tartalmazott, amely – rendes matematikai képlet módjára – rögzítette a peremfeltételeket. A számítástechnikával történt elsô találkozás kapcsán az egyik matematikus–mérnök–programozó–bróker csapat megalkotta azt a programot, amelylyel kvázi biztosítani lehetett egy portfóliót (különbözô befektetések együttesét) adott méretet meghaladó értékvesztéstôl. Számítógépre azért volt szükség, mert egy-egy portfólió biztosításhoz esetenként több száz opciós vétel megtételéhez volt szükség. A gép ketyegett a szobában, nyomta a leporellót, amit átfaxoltak, az üzletkötôk kötöttek. A fejlôdés során a napi egyszeri portfólió-biztosítás óránként ismétlôdôvé vált, majd öt percenként lefutott. A malôr a három apró betűs záradékban volt elrejtve. Amikor a piac esése meghaladta azt a szintet, amire a képlet hitelesítve volt, a gép nem volt képes elég gyorsan kiszámolni a megvásárolandó értékpapírok vételi árát, számát. Ráadásul mire kiszámolta, már nem volt igaz, ezért újra számolt, innentôl fantázia kérdése az egész… Mindenesetre a szép tôzsdei bukássorozatot követôen megállapítást nyert, hogy amennyiben reggel kikapcsolták volna a gépet, minimális veszteség lett volna, ám egy elszabadult gépet megállítani csak Dave-nek sikerült a 2001 Űrodüsszeiában (az áldozat neve HAL, minden betű eggyel elôbbre van az abc-ben, mint az IBM – ha ha ha). Az LTCM bukását – ahogy ezt a rutinos Agatha Christie-olvasók ekkorra már bizonyosan kikövetkeztették – a harmadik apró betűs korlát átszakadása okozta.

És most az Apple

„PhD-tanulmányainak a kezdetén Rosenfeld összebarátkozott egy Mitch Kapor nevű fiatal hippivel. Kapor tipikus hetvenes évekbeli iskolakerülô volt, akit nagyon érdekelt a transzcendentális meditáció, és jó idôt töltött Svájcban azzal, hogy levitálni próbált. Mivel ez nem jött össze, Kapor most azon volt, hogy összeszedje az életét. Miközben részmunkaidôs beteghordozóként dolgozott egy mentális betegeknek fenntartott kórházban, felfedezte magának az éppen csak feltalált személyi számítógépeket. Kapor vett egy PC-t és megtanult programozni.

Eddigre Rosenfeld már dolgozott a Mertonhoz írt disszertációján, és több éves, hosszú részvénypiaci adatsorokra kellett statisztikát készítenie. Sajnos a MIT nagy számítógépét olyannyira leterhelték az egyetemisták, hogy nem tudott annyi gépidôt szerezni, ami elég lett volna számára a hosszadalmas számítások elvégzéséhez. Rosenfeld azonban nem sokkal ezelôtt vett egy Apple II számítógépet, és Kapor baráti szívességként írt neki egy olyan programot, ami megoldotta a problémát.

Rosenfeldet lenyűgözte Kapor programja. Miért ne adnánk el? Otthonról dolgozva Rosenfeld és Kapor elkezdte a program marketingjét, és postai úton darabonként 100 dollárért árusították. Rosenfeld hatására Kapor vett néhány MBA kurzust a Sloan Schoolon, mielôtt saját vállalatát megalapította.

A vállalatot Lotusnak nevezték, Kapor meditációs múltjára emlékeztetve. A terméket 1982-ben Lotus 1–2–3 munkalapként dobták a piacra. A terméket a Rosenfeld által eredetileg használt programra építették. A Lotus óriási siker volt, mivel pont elcsípte a PC-s boomot. A sikerhez Kapor és az innováció is hozzájárultak – például a telefonos segélyvonal –, ami az elsô ilyen típusú szolgáltatás volt. Amikor Kapor végül eladta a részesedését 1984-ben, 150 millió dollárt kapott érte.”

Ferenczy Gábor

Almalap

A lap tetejére