Hirdetés

Dicsérni jöttünk a Quarkot, nem temetni...

Igazság szerint e sorok gépelésekor sem tudtuk még eldönteni, hogy a január 27-én hazánkat érintő Quark roadshow mi is volt valójában. A Talk 7 - Beszéljünk a hetesről! - fedőnevű rendezvény viszont tökéletesen Quarkosra sikeredett.

A hazai képviselet, amely nem teljesen véletlenül megegyezik az Apple-t itthon képviselő vállalkozással, december közepén értesült a Quark azon szándékáról, hogy a Quark- XPress 7 verzióját nálunk is szeretnék bemutatni. A kérés részletei első osztályú rendezvényről, meleg ebédes vendéglátásról szóltak. Majd a rideg számok tükrében újra gondolta a Quark a budapesti randevút.

Kitérőként csak annyit jegyezzünk meg, hogy az elmúlt években minden hirdetés, csábítás nélkül legalább napi egy Quark szoftvert értékesítettek - ez átlagosan értendő -, köszönhetően a szoftver legalizációnak. A Quark árainak ismeretében ez remek üzlet volt a Quarknak, a képviseletnek és a viszonteladóknak is, mivel a Quark - essen először szó birodalmi hozzáállásáról - még a hagyományos, kilencvenes évekre jellemző árstruktúrában gondolkodott.

Így a képviselet újra tervezett, és rálelt a Dózsa György út melletti egyik székház Versailles termére. A történelemkedvelők, a francia főváros közeli kastélyba látogatottak jól tudják, hogy a kis Trianon palota e kastély közelében, kertjében található - nos, az átok kivetült. Alig egy héttel a roadshow erre kanyarodása előtt kiderült, a Quark időpontot már előtte odaítélték másnak, így a Hetesről beszélők helyszíne átkerült a Vista Rendezvényközpontba. Ja, a meleg ebéd pedig szendvicsbe, sütibe, kólába és ropiba fordult.

A hangzatos roadshow megnevezésről is kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását, nem egy napos, csak félnapos a show. Nem is a hetesről szól, illetve csak részben arról, mert az ígért röpke négy óra alatt - ebből lejön egy kávé szünet - hallhatunk a Quark helyzetéről, a Quark CopyDesk 3.5-ről, elárulnak pár Quark 6.5 trükköt és elmondanak néhány tippet is. A hetes bemutatásán kívül. Mindezt persze angolul teszik, mert a büdzsébe nem fért bele egy tolmács - bár a tolmácsok ismeretében ez talán nem nagy baj.

Maga a Quark eljövetele új idők új szele, mert nem sikerült olyan élő emberrel találkoznunk, aki az elmúlt öt-tíz évben a Quarktól érkezettől hallgatott volna meg előadást. A Quark eljövetele a cég megújulásának része, ez a két éve hirdetett váltás, amelynek kulcsszava a felhasználói igények figyelembevétele. Ezen bátran és egészségesen illik röhögni, mert nincs az a kezdő magyar számítástechnikai Bt., amely ne az ügyfél érdekében, annak érdekeinek figyelembe vételével tevékenykedne - ha nem is így lenne, de állítani bizton ezt fogja. Ha ezt valaki kiemeli, az bizony cidri.

KIVÉVE A QUARKOT

Mert a Quark, megszerezve a piacelsőséget a 3.x-4.x verziókkal, a felhasználói panaszokra magasan ... nem reagált eltűnt, nem látott, nem hallott. A kis Aldus meg a kis Adobe meg gömbölyödött, ez utóbbi hamm! bekapta az előbbit, aztán a Steve Jobs OS X-t írt, amit a Quark bealudt vagy másfél évvel. Arra ébredt a még mindig piacvezető Quark, hogy lopják ám a birodalmát. Ezért meghirdette, hogy most már ő is figyel a felhasználói kívánságokra. Wow! Lecserélték a vezetést is. Aztán alig egy év után megint lecserélték a vezetést. Közben jelezték, hogy már nagyon figyelnek a felhasználói igényekre. Majd lecserélték az arculatot - így érkeztünk el a mához. Az Adobe InDesignja ezalatt itthon is piacot nyert, az oktatással foglalkozó cégek 2004 óta 16:1 arányban tartottak Quarkról InDesignra váltó kurzust vs. Quark tanfolyamot.

Utolsó gömbőcködésként az Adobe lenyelte a Macromediát is. A tavaly novemberi Adobe napon - vagy négyszáz résztvevő, egész napos program, állóbüfé - elhangzott, az Adobe már nem tekinti a Quarkot vetélytársnak, természetesen legyőzöttnek sem nyilvánította az Adobe a Quarkot. Magát "kreatív munkafolyamat szállítónak" deklarálva különböztette meg a "lényegében egy terméket fejlesztő" vállalkozástól.

Azért mielőtt követnénk David Blatner exQuark gurut, és mi is nekiállnánk teljes erővel az InDesign szekerét tolni - remek áttérő könyv kapható egyébként az Almaboltban a nevezett úrtól -, jelentsük ki, azért nem ártana, ha lenne az Adobe-nak egy olyan vetélytársa, mint ő volt a Quarknak. Ismerünk elkényelmesedett szoftverfejlesztőt, aki monopolhelyzetét őrzi, de újat utoljára 1995-ben mutatott fel. Nem ártana, ha a Quark 7 ütős lenne! Majdnem száz embert vonzott a péntek délutáni, agyon hirdetettnek nem nevezhető rendezvény, a Quark roadshowja, a Talk 7. Volt, aki azért jött, hogy egy utolsó pillantást vessen arra a szoftvercégre, amelynek programjával az elmúlt évtizedben megkereste kenyerét. Akadt, aki abban bízott, hogy választ talál megoldhatatlan technikai problémájára - tudod, figyelünk a felhasználókra.

A prezentációt a Quark németországi leányvállalatának dolgozói tartották. Nem Steve Jobsok, inkább Kraftwerk. Két macen dolgoztak felváltva, egymást kisegítve mutatták be a 6.5 trükköket (tudod, hetes roadshow) és a hetest. Kicsit olybá tűnt, mintha nálunk próbáltak volna ötödször. Sok volt az üresjárás - hová is tettem azt a mappát? típusú keresgélés. "Még megmutathatnánk azt is" - közbevetés a segéd prezentőrtől, talán nála volt a forgatókönyv? A bemutatott példák, például egy gitár hátterű táblázat elkészítése, nagyon laboratórium szagúak voltak. Három klikkelésből állt elő egy olyan oldal, ami ránézésre is félórásórás munka. Igaz, nem előadás alatt kell bevinni a szöveget, fotózni a képet, de nem életszerű, ha a beemelt kép kapásból jó, pontos, amely épp a megfelelő helyen simul a szövegbe, és pont a fekete betűk mögött ad fehér hátteret. Persze, nem kellene kekeckednünk.

Kézfeltevéses közvélemény kutatás során kiderült, hogy mi változatlanul a 3.x-4.x verziókat használjuk, a jelen lévők többsége Windows alatt. Így a hetes igazi ugrás lesz. Ha majd megjelenik, mert jelenleg béta tesztelésnél tart. Igaz, Steve belengette a MacWorldön, mint leendő univerzális programot - de ez egy másik történet, amit ide azért be is szúrunk. Az univerzális azt jelenti, hogy PowerPC- s és Inteles gépen is futtatható segéd-alkalmazás, azaz Rosetta nélkül - ez kvázi dupla akkora kódot jelent, mert a programkód különböző, csupán a processzor független dolgok (képek, pdfek, ...) nem duplikáltak. A lengetés azért volt példálódzás is, mert anno a Quark nem kapkodta el az XPress OS X kompatíbilis változat elkészítését, így hátráltatta az operációs rendszer váltásban az Apple-t. Valamint ezzel sokakat áthajtott az InDesign karjaiba. Most az Adobe tűnik lomhának, ősznél nem előbbre, jövő nyárnál nem későbbre ígéri az univerzális InDesignt.

NEM MESE, HÉT!

Hét érvet sorakoztattak fel a germán urak a 7 mellett. Ez az egyszerű használat, a szabványok követése, a több-csatornás publikálás képessége, a hatékony munkafolyamat kezelés, a jobb termelékenység, az egyszerűbb együttműködés és hetedikként a kreativitás kiélésének újfajta lehetősége. Valami rettentő véletlen okán az egyszerű használatot is hét érvvel igazolták.

Új grafikus motort kapott a Quark (1). Ahogy ezt a tavaly őszi-téli számainkban megírtuk a Quark 7 bemutatásakor, a cég megpróbálja a képszerkesztést átemelni a Quarkba, ne kóboroljon már el állandóan a dolgozó külső képszerkesztő alkalmazásba, különösen ne, ha az az Adobe Photoshopja.

A Quark nem ellenséges a Photoshoppal, csak jobban örülne, ha a Quark rettenetesen Photoshopra emlékeztető képszerkesztő eszközeit használnánk - ezek filterek, effektek.

Mindenki maga döntheti el, mit kedvel jobban. A kis, önálló alkalmazásokból több-kevesebb sikerrel házilag összefércelt kiadványszerkesztő környezetet, vagy az egyetlen, de mindent tudó monstrum programokat.

A javított kezelői felület (2) része az intelligens, összeragasztható paletták (3), ezek menthetősége (4). Nem gond, ha ismét mosolyog a kedves olvasó, ezt ma már minden komolyabb program tudja - szevasz Quark! Vagy: na végre, meghallgattad óhajunk. A demó során hosszan játszottak a Measurment palettával (5) - ez a 3.x- 4-x vízszintes palettája a betűcsalád nevével, ... - amely az aktuális funkció szerinti adatokat mutatja - nem gond, ha a kedves olvasó ismét mosolyog.

Az osztott képernyő (6) már újításabbnak tűnik, ekkor a dokumentum két eltérő részét, esetleg eltérő nagyításban nézhetjük.

A hetedik érv a könnyű használat mellett a helyzetérzékeny menük (7), hogy a mosoly le ne hervadjon az mi arcunkról. A két éve kezdődött Quarknyitás során a cég több fontos nemzetközi közösséghez is csatlakozott, amelyek kvázi iparági szabványokat dolgoztak ki, tartanak karban és fejlesztenek. Ezekből a Quark nagyon hiányzott.

A hetes már teljes körűen támogatja a Unicode-ot, az akár 65,536 karaktert tartalmazó OpenType betűkészleteket és az OpenType kínálta lehetőségeket. E két utóbbi azt jelenti, hogy ha van magyar ékezetes betűket tartalmazó betűcsaládod, akkor azt a Quark helyesen fogja kezelni - de ékezetes betűt nem generál bármely betűcsaládhoz.

Az egyik legfontosabb szabvány, amelynek a Quark dokumentumai meg fognak felelni, a W3C szabályozta DOM modell előírása. Ez teszi a Quarkot alkalmassá, hogy munkafolyamatba illeszkedjék. A DOM alkalmazása azt jelenti, hogy a Quark dokumentum elemei programból megcímezhetők, elérhetők. Így egy szépen elkészített Quark dokumentum adott táblázatának adott cellájának az értéke kívülről módosítható - legyen ez egy utazási iroda katalógusának egyik ára. Persze átírható a cella minden jellemzője is, de képek is cserélhetők.

Elvileg.

XML, ICC, JDF, PPML ...

Az ICC, JDF és PPML kódszavak is azt igazolják, hogy a Quark becsatlakozott a kiadványszerkesztő- nyomdai előkészítő világ vérkeringésévé, amelytől évtizeden át oly arisztokratikusan távol tartották magukat.

Mivel az Almalap PDFrajongó, így jegyezzük meg, a Quark tagja lett a Ghent munkacsoportnak is. Az XML és XSLT használata szintén a W3C előírásainak átvételét jelzi, a DOM-hoz hasonló benefíciumokkal (oks: előnyökkel) kecsegtetve a professzionális felhasználókat.

Az XML-t ne tévesszük össze az XLS-sel, ez utóbbi az Excel fájlformátuma, amelyet a hetes Quark már fogyaszt, importál. Maradva a varázslatos hárombetűs rövidítéseknél, a Quark már bekebelezi az SWF (Flash, exMacromedia, Adobe), a PSD (natív Photoshop formátum) és a PDF formátumú állományokat is. A PSD rétegei a Quarkban is elérhetők maradnak köszönhetően a Quark már említett "csak a Photoshopot ne kelljen megnyitni" szándékának.

A hagyományos PostScript 2, 3 kimeneten kívül változatlanul ír EPS-t a hetes Quark beágyazva a használt betűket. Nem tettek le a Quarknál arról, hogy a programmal honlapot is lehessen készíteni, ezzel kapcsolatban az Almalap véleménye változatlan.

A Quark ahhoz túl bonyolult, hogy bárki honlapot barkácsoljon vele, tehát nem egy otthon-kis iroda alkalmazás.

A Quarkhoz értők viszont jellemzően kiadványszerkesztő szakemberek, és nem webdizájnerek. Ez utóbbiak ugyanis nem Quarkkal terveznek weblapot, hanem Photoshoppal. Majd a kódvetők kódolják - profi szint - nem Quarkkal. Eröltettnek érezzük, hogy így egy alkalmazással lehet teljes kiszolgálást nyújtani a cég-dizájnt (névjegy, levélpapír, honlap) kérő ügyfélnek. Akárhogy is, a Quark HTML-t, CSS-t és XSLT-t is gyárt - ez utóbbi XML állományhoz passzítható stíluslapot jelent.

A hagyományos nyomdai kimenet gazdagodott a PDF írási tudással - pontosabban ez már pár verzió óta a Quark sajátja.

Oly elánnal dolgoztak a fejlesztői a Quark OS X változatán, hogy nem figyeltek arra, az OS X oprendszer szinten képes PDF-t írni. Ennek minősége is állítható, nem egyszerű, viszont ingyen ott a Macen. E "figyelmetlenség" miatt a Jaws PDF generátor került a Quarkba - ebből a Distillert kínáló Adobe így nem gazdagodott.

Idő közben a Quark felvásárolta az ALAP-t, az egyik legismertebb PDF-alkalmazás fejlesztő vállalkozást, így a Quark már több, mint PDF generátor. A Ghent-csoport hatására és az égető felhasználói követelés miatt a Quark már PDF/X-1 és PDF/X-3 írására is alkalmas, ezek a PDF szabvány adott nyomdaipari szempontoknak megfelelő szűkítése.

A PPML és JDF kezelés pedig olyan Quark képesség, ami jelzi, a szunnyadó fejlesztő ébredez, és a jövőbe tekint. A JDF, hogy feloldjuk az egyik betűszót, a Job Definition Form, amely adott kiadvány nyomdai, expedíciós és logisztikai jellemzőit is tartalmazhatja. A szép elv gyakorlatba ültetése a nyomdai munka specifikálása magasságában tart a JDF esetében. A JDF terjedése még gyerekcipőben jár, de már évente több konferencia önálló témája, érdemes odafigyelni.

A hatékonyabb munkát segíti a szöveg, kép és elem-jellemző szinkronizációs lehetősége. A szinkronizáció nem más, mint adott szöveg mester-szöveggé tétele, legyen ez az Almalap szó. Ha ebben a cikkben az összes Almalap előfordulást e mester-Almalap szóból eredeztetem, akkor a mester-Almalap változtatása az összes Almalap szóra kiterjed. Lecserélve az Almalap-ot "Magyarország legjobb nyomtatott Mac lapja" szövegre, az összes előfordulás lecserélődik, de megőrzik az egyedi formázásukat.

A fontosabb újdonság, amelyet már szintén bemutattunk a QuarkXPress 7 leírásakor, a csoportmunka támogatás. Bármely Quark dokumentumon kijelölhető egy vagy több téglalap alakú területe. A kijelölt terület más gépen az anya-dokumentummal egyidejűleg megnyitható, szerkeszthető, bezárás után az anyadokumentum átveszi a módosításokat - a demó alapján ici-picit körülményesen, de hibátlanul. Technikailag önálló Quark dokumentum a Kompozíciós Zóna.

Az előadás befejezéseképp felhívták a jelenlévők figyelmét, hogy aki április 15-ig szert tesz vásárlás vagy upgradelés útján a Quark 6.5-re, az ingyen juthat a heteshez. Amelynek nem lesz magyar verziója, nem lesz magyar helyesírás ellenőrzője.

Spotlight kiegészítő Quarkhoz: http://euro.quark.com/de/service/desktop/downloads

Ferenczy Gábor


A lap tetejére


Képek