|
Szerény kivitel - gyilkosan alacsony ár
Semmi nem készít fel bennünket arra, hogy mennyire kicsi a Mac mini. Mérete mindössze 16,5x16,5 centiméter és csupán öt centiméter magas. Valóban egy döbbenetesen kicsi számítógép, hiszen gyakorlatilag akkora, mint egy díszdobozos csokoládé.
Az ára pedig még ezeknél a tényeknél is döbbenetesebb, mivel száztízezer forintnál kezdődik.
Egy olyan vállalat számára, aki mindig is ragaszkodott ahhoz, hogy nem a piac alsó szintjét célozza meg, ez most radikális stratégiai változás.
A Mac mini elemzésénél mindenképpen figyelembe kell venni a célpiacot és a hagyományos modellek használói nem tartoznak ide.
Bizonyára mára már mindenki hallotta, hogy a Mac minihez még billentyűzet és egér sem tartozik. Az Apple egész egyszerűen feltételezi, hogy az emberek nagy része rendelkezik billentyűzettel, egérrel és kompatibilis monitorral, de 6700 forintért megvásárolható a billentyűzet és 7500 forintért az egér (az árak a hazai képviselet lista-irányárai). Alig tizenötezer forintos felárért beszerezhetők a vezeték nélküli verziók, és kilen ezer forintért pedig a Bluetooth áramkör, mivel sem ez, sem az AirPort Extreme nincs benne az alapban.
A Mac mini potenciális vásárlóinak nagy része a hordozható billentyűzeteket és egereket (PS/2 a PC-hez és ADB a Machez) használ majd. Szükségük lesz majd az USB verziókra frissítéshez, de kevesebb probléma lesz a monitorokkal és egy adaptert is tartalmaz, amely a DVI portot átalakítja VGA-ba, ezáltal csak azoknak lesznek nehézségeik régebbi számítógépekről történő frissítéskor, akik régi monitorokat használnak az Apple régi monitor interface-szel.
Miközben az Apple jelenleg nem kínál billentyűzetet, egeret és monitort is tartalmazó csomagot, és csak a display árát szállította le 5-15 százalékkal, a kereskedők tőlük függetlenül saját csomagjaikat kínálják.
Vizsgáljuk meg részletesen!
Legkevésbé a Mac mini működése fog elvarázsolni bennünket.
Az Apple nem törekedett arra, hogy a korábban megvalósított példákhoz hasonlóan nyomja le az árakat, mint például a Performa sorozat esetében, vagy az első iMacek esetében.
Amíg nem fejezzük be a mini végső technikai utóvizsgálatait, addig nem tudunk teljes körű véleményt mondani róla. Mindenesetre legalább papíron maximálisan elégedettek vagyunk.
Éppenséggel nyújthatna többet a mini - rendelkezhetne például nagyobb és gyorsabb merev lemezzel, továbbá több RAM a rangsorunk első helyére juttatná, vagy a beépített AirPort és Bluetooth is hasonlóan növelné értékét. De ezek hiányoznak az alacsony-költségű Mac repertoárjából.
Az Apple egy visszafogottan hatékony számítógépet nyújtott nekünk, ami azért az eMachez és a csúcsminőségű iBookokhoz hasonlóan jól működik, az ára pedig mindenképpen csalogató.
Az alapkonfigurációban a processzor egy 1,25 GHz G4 chip, amely elég izmos ahhoz, hogy a fogyasztói szintű alkalmazások többségét futtassa. Az igaz, hogy a videó encoding és a szerkesztés az iMovie-val egy kicsit lassú, különösen a csekély RAM miatt, de a legtöbb feladat elvégzésére tökéletesen alkalmas.
Akiknek nagyobb hatékonyságra van szükségük, azok használjanak iMacet, vagy PowerMacet.
Úgy gondoljuk, hogy helyesen döntött az Apple, amikor az alacsony-költségű G4-t választotta a sokkal drágább G5 helyett.
A termék többi jellemzője megfelel a számításainknak. A 40 GB merev lemez kissé szegényes, ráadásul csupán 4200 rpm-mel meglehetősen lassú néhány kreatív feladat elvégzéséhez, de azért használható. A drágább modell, amely 136 ezer forintba kerül, már 1,4 GHz processzorral és 80 GB merev lemezzel kecsegtet.
Az Apple még mindig ragaszkodik a túl kis memóriához. Az alaplap egy slot-tal rendelkezik, ezáltal a telepített 256 MB-os chipet bővítéskor csak kidobni tudjuk. A korábbi gyakorlattal ellentétesen, az Apple úgy döntött, hogy a Mac minit zárt rendszerként alakítja ki, ezáltal a felhasználók nehezen tudják fejleszteni a RAM-ot, vagy saját maguk hozzáadni az AirPort kártyákat. Az Apple 33 ezer forintért frissíti a RAM-ot a maximális 512 MB-ra (maximum 1 GB-ra lehet). Független kereskedők, vagy bejegyzett szervizek nem számítanak fel ennyit, tehát logikus és célszerű elkerülni az Apple saját frissítési rendszerét.
Mindkét konfiguráció esetében lehetséges a Combo drive cseréje egy DVD írásra alkalmas SuperDrive-ra, 24 ezer forintért.
A Combo drive CD-k olvasására és írására alkalmas, továbbá DVD-k olvasására.
A grafikai működés megfelelő.
Habár a 32 MB-os ATI Radeon 9200 kártya még messze van a csúcstól, legalább a memóriát nem kell megosztania a fő processzorral.
A szoftvercsomag meglehetősen korlátozott. Az Office hiánya bizonyára lebeszéli majd a PC-átállókat, ugyanakkor az AppleWorks és az új iLife 05 elérhetősége mindenképpen mellette szóló érvek. Az új iWork 05 csomagot nem tartalmazza, de tisztességes mennyiségű játék és eszköz viszont benne van.
Az operációs rendszer a Mac OS X 10.3, de az Apple nem fogja támogatni az ingyenes 10.4-re való frissítést az első minit vásárlók számára.
A szerény kivitelezés ellenére, biztosak vagyunk abban, hogy az Apple azért nagyot arat a Mac minivel.. Elég jó ára van ahhoz, hogy akár a fiatalok számára vásárolják webes, vagy zenei szerver funkciója céljából.
Elég jól működik gyilkosan alacsony árért. Vegyenek egyet és hasznosítsák jól a fennmaradó helyet az asztalukon.
Christopher Phin
|