Friss hírek

A teljes hír elolvasásához kattints az adott hír címére!




Creative Expo, 2008, London

Október 23-a négynapos ünnep, utazni kell! És hová máshová utazhatnánk, mint ahol Macintosh kiállítást rendeznek, azaz Londonba! Eddig Párizs volt a nagy európai kiállítás, de idén, a 25. kiállításon az Apple már nem vett részt - tud ünnepelni. Azért nincs ott az Apple Párizsban, mert az európai központ Londonban van. Így minden út Rómába vezet! - kiáltottunk fel. Az eddigi párizsi színek után jöjjön a londoni!
    A londoni kiállítás, bármi is legyen a neve, csapnivaló volt. Ezt persze lehetne hosszabban írni, de félek, elragad a lendület. Egy öt kosárlabdányi területen (plusz másik kettő a társ Linux-kiállításnak) semmi izgalom. Egy hete mutatták be az új MacBookot? MacBook Pro-t? Kiállítva egyetlen egy darab volt, amit rajtam kívül egy bolgár gyerek gyárt még, aki szintén azt hitte, London az európai Mekka (Macka). Aki járt hazai Apple kiállításon (Vajdahunyad vár, Néphadsereg-pavilon vagy a BMV területén tartott vásár), az ott többet, szebbet és nagyobbat látott. Uff!
    Hat kört leróva megismerkedtem az összes kiállítóval. Nem vásároltam könyvet, nem fizettem elő pólóért a Mac Format magazinra. Nem váltam jelentős háttértárt forgalmazó cég hazai képviseletévé. Részt vettem egy GarageBand oktatáson, ami viszont remek volt, egy óra alatt 16 ember szerzett apró dallamot, amit együtt meghallgattunk - mosolyban nem volt hiány.
    Mondhatnám, hogy színt vittem a kiállítók életébe, amikor kiderült, hogy Magyarországról jöttem így tizennégyszer elmeséltem, hogy igen, van Mac itthon, vannak Apple Premium Resellerek, de nincs Apple Store. Beszélgetőpartnereim fele viszont az elmúlt egy évben járt Budapesten, a hazai turizmus-szervezést dicsérjük ezáltal. Egyikük még disznótoron is volt egy szatmári faluban.
    Nem csatlakoztam a közel százezer tagot számláló Apple User Groupok angliai, walesi és skóciai szövetségéhez sem, bár kedvezményesen beléptettek volna annak ellenére, hogy a kontinensen lakom, nem a szigeten. A tagság potom havi 10 font, ami 3500 forintnak felel meg, a tagok összejárnak, szoftvereket kapnak tesztelésre, kedvezményesen vásárolnak, aktív civilszervezet életet élnek.
    A kiállított termékárak semmiben nem különböztek a hazaitól, az egyetlen kivétel az iPod, amit itthon súlyt az ArtisJus matrica átok és adó. A szolgáltatások - szerviz, felügyelet, oktatás - viszont háromszor, ötször drágább, mint itthon.
   
Creative Expo, 2008, London

A kiállított Macek jó része kölcsönzött gép volt, Londonban több ezer(!) Macet lehet bérbe venni, a kiállítás ellenére az egyik cég honlapján ez a szám állt.

Creative Expo, 2008, London

Így nézett ki az egyik helyi Linux cég standja. A Mac Live Expo tárkiállítása volt a Linux Live Expo, az egész fedőneve Creative Pro Expo. Háááát...

Creative Expo, 2008, London

Magazinból nincs hiány, az angol nyelv a világ nyelv,bár a kínai erőst feljövőben van. Noha erősen csábított az előfizetésért kapható póló, erős maradtam.

Creative Expo, 2008, London

A legnépszerűbb előadás a Photoshop CS4 pluginjeit bemutató volt. A stand körül is álltak az érdeklődők. A kiállítási kedvezménnyel is sokan éltek.

Creative Expo, 2008, London

Az iomega sem ma kezdte, Mac Pro külalakú merevlemezei és merevlemez házai igazi Maces fílinget árasztanak.

Creative Expo, 2008, London

Videósoknak terabájt hegyek. 256TB kapacitás felett áll az iMac, nem csak fizikai értelemben. A gigabites, fénykábeles háttértár a videósokra várt.

Creative Expo, 2008, London

Kivonult a Canon néhány csillagvizsgálatra is alkal-mas optikával. Derültséget okozott az Almalap, amikor hat éves, két megapixeles gépével fotózta őket.

Creative Expo, 2008, London

A Wacom tábla mindig talál lelkes nézőt, persze ehhez az is kell, hogy a tábla mellett megfelelő kézügyességű grafikus álljon. Itt állt.

Creative Expo, 2008, London

Valamiért fokozottan kíváncsiak voltunk a szakkönyv kínálatra. A kínálat széles, a könyvek beltartalma sekély, áruk viszont magas, nagyjából tízezer forint.

Creative Expo, 2008, London

Sok oktató cég is kiállított, íme az egyik telepített osztályterem. Az egynapos Photoshop kurzus ára 125 000 forint. Az iMac is tükröződik.

Creative Expo, 2008, London

A legnagyobb kiállító az Adobe volt, de mi nem vártuk ki, hogy angolul is meghallgassuk, mit tud az új CS4, hiszen ezt már Budapesten megtudtuk.

Ferenczy Gábor


A lap tetejére


Hirdetés