Hirdetés

Creative Suite 3 - 2. cikk

Bridge - InDesign - Photoshop - Illustrator - Flash - Dreamweaver


ILLUSTRATOR
Töredelmesen előre kell bocsátania a sorok írójának, hogy képességeitől legtávolabb az Illustrator esik az itt bemutatásra kerülő Adobe szoftverek közül, de azért roppantul igyekszik (és a Flash? - tördelő) Az Illustratorra fordulván ki kell jelenteni, hogy a CS3 legfontosabb újdonsága a volt Macromedia (van még, ki e névre emlékszik?) programok tökéletes integrálása.

A Flash és a Dreamweaver pont úgy simul be a Photoshop és az Illustrator valamint az InDesign közé, mintha mindig is ott lettek volna. Az egyik alkalmazásban megismert panel a másikban pontosan ugyan azt a célt szolgálja, az alkalmazások közötti átlépés szinte észrevehetetlen, viszont csak akkor esik meg, ha az szükséges. E derűs képen csupán az a kis felhő foszlány lebeg figyelmeztetően. Valamikor réges- régen volt egy könnyen kezelhető szövegszerkesztő, egy táblázatkezelő. Aztán hízni, terebélyesedni kezdetek a programok, a szövegszerkesztő megtanulta a hasábokat, a táblázatokat, a beillesztett grafikonokat, a html készítést - a táblázatkezelő hasonló kis gömböcként nyomult, így kaptuk meg azt az irodai programcsomagot, amely ma tíz számítógépből kilencen fent van, alig öt százalékát használják a felhasználók a csomag tudásának, de még több helyet, proci teljesítményt igényel.

Az Illustrator önálló újdonsága a valóban varázslatos Live Color. A Live Color elvileg harmonikus színeket tartalmazó speciális panel - az elvileg szó azt jelzi, hogy a programmal együtt érkezett színcsapatok - három-tizenöt szín - valóban egymással harmonizál, de, mint minden, itt is azt teszünk, amit nem szégyellünk és a jó ízlésbe ütköző cselekedetekért sem büntet a gép áramütéssel.

A Live Color panelen a színkarikában meg is mutatja az Illustrator az csoporthoz tartozó színeket. Ez eddig nem nagy kaland. Az igazi színvarázslat az, hogy az egyes színek karikáit mozgathatjuk, ám az Illustrator, hogy megőrizze a színharmóniát, a többi színt is módosítja. Ha egy színt a tengelyen befelé mozdítunk, a többi szín is befelé mozdul, pasztellesedik. Ha körív mentén forgatni kezdjük, a többi szín, mint egy abroncshoz rögzítve, szintén elfordul. Ha a színek macerálása előtt kijelöltünk egy olyan objektumhalmazt, amelyre az adott színcsoport színeit alkalmaztuk, akkor a Live Color módosításának eredményei azonnal láthatók - ettől élő a Live. A Live Colorral rettenetes sebességgel lehet színmutációkat gyártani, Andy Warhol neve talán nem véletlenül jutott ekkor eszünkbe.

A Live Color párbeszédablakban kiválaszthatjuk, hogy a színkerék - amelyen a színek helyzetét sugár és körív irányban változtathatjuk - melyik színtérnek feleljen meg. Így anélkül tesztelhetjük az eltérő színezéseket, hogy sorra szín paramétereket kellene megadnunk. Megnézhetjük megfelelő színpaletta választásával, hogy egy színnel nyomva miként mutatna ábránk, a színeket forgatva beállíthatjuk a leginkább nyomdabarát megoldást is.

Minél nagyobb egy monitor felbontása, annál kisebbek a pixelek és annál inkább pixelvadászat a megfelelő kiválasztása. Ez Illustratorban pedig gyakori feladat, a görbék pontjainak megragadása igen finom egérműveletet kíván - ezt könnyíti meg most az Adobe azzal, hogy némileg megnövelte a célterületet, elég pár pixelre megközelíteni egy vonal pontját, az megjelenő kis négyzettel jelzi, hogy rajta vagyunk. Egyszerűbbé vált egy megrajzolt objektum kilukasztása is - ez eddig új objektum rajzolását, összerendelését jelentette. Az Eraser eszközt - Radír - a Photoshopból már jól ismerjük, most elég a kijelölt objektum testébe beletörölni, az Illustrator azonnal vektorizál és a kivágás vonalát logikailag összeköti az objektum határoló görbéjével.

Az Illustrator használata legtöbbször nyomtatott vagy webes, esetleg mobiltelefonos tartalomfejlesztésnél kerül szóba, addig az Adobe úgy érzi, hogy a mozgóképek készítésénél is bevethető ez a program. Az eltérő videó-formátumok egy képből más és más képkivágást mutatnak meg, nem mindegy, hogy egy munka fontos része félig lemarad vagy csak kilóg a képről. Az új Crop Area eszközzel megjeleníthetők a különböző szabványok oldalarányai, így látható, mi marad a képből, és mi lesz a képen túl.

A szimbólumok kezelése is könnyebbé vált a CS3-ban. Az Illustrator bármely képelemet, legyen az teljesen egyszerű vagy rém összetett, képes egységes elemként kezelni. A szimbólumot, mint pecsétnyomót, felhasználva vidáman és villám gyorsan benépesíthetjük a teljes képernyőnket. Az egyes elemek átméretezhetők, más paramétereik is változtathatók. A lényeg az, hogy ha magán a szimbólumon végzünk módosítást, azt az összes hivatkozása átveszi.

A CS2-ben a szimbólumok kezelése nehézkes volt, külön paneleken történő bóklászást jelentett. A CS3-ban elég duplán klikkelni egy szimbólumra, az szimbólumként válik szerkeszthetővé, míg a kép többi része átmenetileg elérhetetlen lesz. A szimbólum szerkesztésének a végén visszanyerjük teljes hatalmunkat a kép felett, a módosítások viszont azonnal érvényesülnek a többi szimbólumon.

Egy képelemet szimbólummá tenni is jóval egyszerűbb, elég kiválasztani és a megfelelő paranccsal máris nevet adhatunk a szimbólumnak. Sőt. Félig máris a Flashben vagyunk, hiszen megadhatjuk, hogy az új szimbólum kép vagy mozi klip, de döntenünk kell további, Flashben értelmezendő beállításokról is. ahogy ezt majd később látjuk, a Flash képes natív Photoshop és Illustrator állományok megnyitására is - a Flashben létező ActionScriptek, ha jól megírtak és rendes tervezésről beszélünk, azonnal képesek a rétegekből lett Flash rétegek kezelésére.


INDESIGN
Ahogy az a budapesti Adobe nap bemutatóján is kiderült, nincs az az időmennyiség, amely elegendő lenne az InDesign és a többi CS3 program teljes bemutatására, az ennek a programnak az oktatásával is foglalkozó MacAcadémia vezetője szerint erre lassan egy élet sem elég, lassan talán maguk az Adobe szakemberei sem képesek átlátni nem hogy az összes, de akár az egyes alkalmazások összes tudását sem.

Ennek ismeretében bőszen, de bátran vágunk neki az InDesign ismertetésének - ez leginkább a nevezett bemutatón elhangzott Tamási Ákos prezentációját követi (amely pontosan megfelelt az Adobe által elvártaknak és előírtaknak).

Mivel a program üzem biztosan vált áttekinthetetlenül bonyolulttá, maga az Adobe alkotott meg egy "hol is találom azt a parancsot?" kereső eszközt, ez a Quick Apply. A gyors keresőbe beírjuk szép angol nevén, hogy mit szeretnénk, például egy képdobozban a képet beigazítani és már elénk is pattan, hogy melyik menü melyik parancsának a legördülő füléből meghívható párbeszédablak melyik tabjának a hányadik beállítására vágyunk. Persze kicsit túlzok, de annyira nem sikerül, amennyire szeretnék.

Ráadásul ahhoz, hogy menü parancs eredményt kapjak, a "fitting" elé még be kell írni az "m:" karaktereket is, hogy a Gyors Kereső a menük közül - és csak onnan - adjon választ. Gondolkozzunk - ez a nagybetűs gyorskereső, és még itt is kell némi kódismeret, amely persze megszerezhető természetesen egy legördülő menüből. Fuff.

Ha már a kép keretbe illesztésről esett szó, a PageMaker és Venturát használók számára az áttérésre csábító InDesign képesség lehet, hogy a képdoboz kitöltési jellemzője - ami belefér, nyomorítva - nem ahhoz az egy képhez kötődik, amelyet belehelyeztünk, hanem a doboz jellemzőjévé lesz, azaz képcsere után nem kell újra a kitöltéssel vacakolni.

A képek bedobálása, helyretétele és méretre szabása amúgy remek feladat, ha az a cél, hogy gépies tevékenységet végezzünk, amennyiben öt, esetleg hatnál több képpel kell bajlódnunk. A CS3 pazar megoldást kínál. Ehhez vissza kell táncolni InDesignból Bridge-be, ahol kiválasztjuk az összes InDesign állományba beillesztendő anyagunkat. A Bridge > File > Place parancsával a kiválasztott elemeket beemelhetjük InDesignba vagy Photoshopba vagy Dreamweaverbe vagy Illustratorba vagy Flashbe, Flash Library- be, esetleg Contribute-ba. (Innen öncenzúrával kihúztuk a "Bridge-től lemegyünk hídba" gondolatot, mert az "also a radio".)

Az InDesignba való beemelést választva a CS3 visszavált InDesignra - vagy megnyitná azt -, a kijelölt elemek apróbb nézőképe tűnik fel az oldalon. A kiválasztott sokaságban a körzör nyilakkal lépdelhetünk, válogathatunk, ha megvan a kívánt, akkor rávive a céldobozra egy kattintással behelyezhetjük azt. Roppant produktív megoldás, elmarad az állandó Place parancs kiadás - még ha gyorsbillentyűvel nyomtuk volt.

Természetesen nem csak képet jelölhetünk ki a Bridge-ben. Ha szöveget is felmarkoltunk, akkor azt - vagy azokat - a képekhez hasonlóan helyezhetjük el a rá váró dobozba. Sőt! Az InDesignba behelyezhetünk InDesign dokumentumot is - itt minden bizonnyal a hátteret szolgáló XML struktúra segít, de ezt nekünk, felhasználóknak nem kell látnunk. Miért jó, ha In- Design doksit illeszthetünk InDesign doksiba? A hirdetések lehetnek például önálló InDesign állományok és most már nem kell ezeket képpé konvertálnunk ahhoz, hogy másik doksiba beletegyük. De InDesign állomány lehet egy összetett oldalelem is, az előadáson elhangzott példánál ilyen volt egy kép fekete kerettel, a kép alatt képaláírással. Többször beillesztve ezt az InDesign állományt egységes lesz a kiadvány látványa, az üresen hagyott kép- és szöveghelyek pedig az előbb bemutatott Bridge-es technikával villámgyorsan feltölthetők.

Az InDesign az InDesignban további szépsége, hogy ha az eredeti dokumentumot módosítjuk, az összes hivatkozása módosul. Egy ilyen beágyazott InDesign rész dupla rákattintással megnyitható. Nem kétséges, ez a megoldás roppant hatékonnyá teszi a munkát, de használata megköveteli az előre átgondolt munkavégzést.
Hozzá nem értő kezekben viszont remek lehetőség a villámgyors kártételre.

Megnézve egy InDesign doksi Links paneljét, ott nem csak a hivatkozott képek listáját találjuk, de a dokumentumba beillesztett InDesign állományokat is - még szép -, ami viszont dicséretes, hogy a beillesztett állományokba beemelt képek is kilistázhatók, azaz látható az összes közvetlenül vagy áttétellel dokumentumunkhoz csatolt kép.

Az InDesign dokumentum átadáshoz így mindenre kiterjedő figyelem szükséges vagy a File > Package ("Nyilas Misi pakkot kap") használata.

Az Adobe megújította a Pages panelt is, ezen látható a kiadvány oldalainak elrendezése, sorrendje. Eddig nem is láttunk mást, csak a szamárfüles fehér lapokat. A CS3 igen apró előnézeti képet is generál, ez segít a hosszabb dokumentumok egymástól különböző oldalainak felismerésében. A bemutatóhoz használt MacBook Pro gépen a 17 oldalas kiadvány Pages nézőképeinek generálása hosszabb ideig tartott egy gondolatnál - ahogy nő a program, úgy fogy az erőforrás, talán nem teljesen véletlen, hogy az Apple a CS3 bemutatására időzítette két processzoros - nyolc magos gépének bemutatását. A Pages oldalakon továbbra is látható, hogy melyik sablon leszármazottai.

A képbehelyezés utána második Adobe által kiemelendőnek tartott újdonság a táblázat stílus kezelés. A CS3-ban elkülönítve is kezelhetjük a táblázat-, cella-, karakter- és bekezdés stílusokat. A stílus érvényesítése egy táblázatra roppant egyszerű, a stílus panelről rávonszoljuk a kiszemelt táblázatra és ott elengedjük az egeret. Pár szempillantás alatt a táblázat felveszi a stílust - a pillantások száma függ a táblázat méretétől és a stílus összetettségétől.

A táblázat stílus magába foglalja a cella stílusokat - páros-páratlan sor megkülönböztetéssel - és a táblázat fejés lábrészt is. Ahhoz persze, hogy a táblázat adott része felvegye a neki szánt stílust, megfelelően kell elneveznünk, beazonosítanunk.

Az InDesign a professzionális felhasználók szerint a legtöbbet az átlátszóság területén fejlődött - az átlátszóság alatt a Photoshopból ismert transzparenciára gondoltunk és nem az áttekinthetőségre, bár az utóbbinál is nagyon igyekeztek a fejlesztők.

A fejlődés részeként a szövegdobozok transzparencia állításakor már külön módosítható a doboz keretének, hátterének és a szövegnek a transzparenciája. Eddig ez a három elem csak együtt volt átláthatóvá tehető, ezért a tördelők némi trükközése szorultak, ha arra vágytak, hogy a háttér ugyan áttetsző legyen, de a szöveg olvasható maradjon. Vagy egyáltalán nem alkalmaztak áttetsző hátteret.

Ennél brutálisabb, hogy a Photoshopos effektek már közvetlenül az InDesignból is elérhetők és alkalmazhatók például az imént emlegetett szövegdoboz keretére. Árnyékok, bevésés, kiemelés - amit csak szeretnénk. Szintén a Photoshopból költözött az InDesignba a képekre alkalmazható áttűnés.

Korábban a képet meg kellett nyitni Photoshopban, ha olyan hatásra vágyott a tördelő, hogy a kép széle, alja folyamatosan elhalványuljon. A kész képet InDesignban frissítve látta az eredményt. Ahányszor módosítani kellett, annyiszor kellett újra és újra visszamenni a Photoshophoz. A CS3-ban erre nincs szükség, a Photoshopos panel szinte egy-az-egyben megjelenik és minden vonatkozó effekt elérhető és állítható közvetlenül InDesignból.

Az Adobe programozóinak ez sem volt elég, ezért az effektet klónozhatóvá tették. A kiizzadt, megálmodott effektet egy gyenge egérmozdulattal ráhúzhatjuk a második, harmadik és sokadik képre.

A harmadik Adobe által kiemelt képesség a nyomtatott és netes tartalom szinkronizálási lehetősége, de ez tényleg csak haladóknak, profiknak illetve a maguk helyett inkább a gépet dolgoztatók számára ajánlott. Az eljárás elméleti alapja a már emlegetett XML és a még nem említett CSS. Nagyon leegyszerűsítve a valóságot, gondoljunk arra, hogy az XML csak adatokat tartalmaz, a CSS pedig csak formázási, elhelyezési és stílus információkat. Ha sikerrel párosítunk össze egy XML-t egy CSS-sel, akkor kellemes látványú értelmes tartalmat kapunk. Logikus, hogy egy adathalmazt (XML) számos módon jeleníthetünk meg más és más CSS segítségével. Például lehet egy megjelenítés az InDesign dokumentum, hiszen ott is vannak stílusok meg adatok, egy másik megjelenés pedig a Dreamweaverben előállított weboldal, ahol pont CSSnek hívják a stílus információkat tartalmazó fájlt és ehhez jönnek az adatok ugyanabból az XML-ből - vagy részéből -, mint amelyikből az InDesign dolgozott. Ennyi az egyszerűsített elmélet - logikus ugye?

A fenti elmélet gyakorlatba ültetése előzetes tervezést, gondos rákészülést igényel, ha csak nem azt a tragédiát szeretnénk előállítani, hogy a nyomtatott oldalunkat egy-az-egyben webre tesszük.

Kijelölve az oldal webre használandó részét a File > Cross-media Export > XHTML / Dreamweaver parancsát kell kiadnunk ahhoz, hogy számos párbeszédablakot megválaszolva weboldalhoz jussunk. A fenti elméletben XML-ről szóltunk, az XHTML egy szabályokkal rendezettebb változata az XMLnek. A bemutatón is elhangzott, a Dreamweaveres oldal, ahová mindjárt átjutnak az InDesignos betördelt, adott stílusnevű stílusokkal ellátott adatok, már előre elkészült.

Három apróbb döntési folyamaton kell végighaladnunk. Az első a legegyszerűbb, itt tudatjuk a CS3-mal, hogy az egész doksit vagy csak a kijelölt részét webesítjük és gyorsan döntünk, hogy a felsorolások elején álló gombócokkal, számokkal miként bánjon a program.

A második a képek kezelése. Mindenki előtt ismert, hogy más méretezésű képet használunk a nyomtatott és más méretezésű képet a netes megjelenítéshez. Az InDesignból netre haladás esetén vagyunk szerencsések, mert a netre optimalizált képek szinte mindig előállíthatók a nyomtatásra szántakból, míg fordítva szinte soha. A képek netre egyszerűsítését rábízhatjuk az In- Designra (vagy valamelyik rejtőző, több alkalmazást kiszolgáló Adobe segédprogramra), néhány paramétert megadva. Tudjunk róla, hogy az eredmény jó lesz, de nem optimális.

Az Adobe bemutatóra gondosan tervezett és összerakott anyag esetén is inkább azt az opciót választották a demonstrátorok, hogy megadták a párbeszédablakban, melyik mappában találja majd meg a Dreamweaver a netre szánt képeket. A harmadik lépésben, amely kedvesen az Advanced nevet viseli, megadható, hogy miből legyen a cserebogár helyett a CSS.

Generáltathatunk üres, csak a felhasznált stílusok megnevezését tartalmazó CSS-t, de akár mellőzhetjük is a CSS-t, illetve megadhatunk már létező stíluslap elérését is. Emlékezve a gyorstalpalóra, nyilvánvaló, hogy a helyes netes megjelenítéshez más stíluslap szükséges, így nem meglepő, hogy a bemutatón is már egy előre elkészített stíluslapot adott meg az előadó. És ha mindent jól adtunk meg, akkor a weboldal valóban kész. De csak akkor.
 

A lap tetejére


Szoftveres írásaink
<